2011. december 21., szerda

13.(Rém)álom és valóság

A szerdai nap a már jól megérdemelt pihenéssel telt. Nia reggel fél kilenckor keltette fel Mollyt. Már kész volt a reggeli is.
A kakaós kuglóf még forró gőzt bocsátott ki puha, barna lényéből, melyet az édesen pirosló eperdzsem kissé lehűtött.
Nia úgy gondolta, hogy az íncsiklandozó reggeli méltó megkoronázása az ételt kísérő joghurtos-meggyes tea, melyben még kusza táncot jártak a kristályos cukorszemek.
- Molly, ébresztő! Várnak rád!- keltegette kedvesen barátnőjét Nia.
- Ő az? Tommy?
- Jaj, nem. Csak kuglóf. Azt hiszem még az eperdzsemmel sem lesz neked olyan édes, mint Tommy.
- Nagyon szeretem.
- Biztos csak a dzsem miatt.
- Én őt szeretem nagyon. Persze a kuglófot is, de Tommyra mondtam. Hiányzik. Róla álmodtam.
- Elmeséled?
- Egy út szélén sétáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy milyen félelmetes és sötét az erdő, amely az út mentén riogatja az éjszaka egyedül sétáló lányokat. A barátságtalan hely által keltett rosszérzés tovatűnt abban a pillanatban, mikor Tommy kiabálta a nevem. Hátrafordultam és láttam, hogy rám mosolyog. Beszélgettünk és meg fogta a kezem, aminek nagyon örültem. Megöleltem, és amikor felnéztem, még mindig láttam, ahogy ölelem, de a vállmagassága feletti vonalban is őt láttam, pisztollyal a kezében. Lassan felemelte a revolvert és a kezét a szájához tette, jelezvén, hogy ne próbáljam leleplezni. Szükségtelen reakció volt, hiszen a lábam a földbe gyökerezett és a félelemtől egy hang sem jött volna ki a torkomon akkor, sem, ha minden erőmet összegyűjtve próbálkozom. Lehetetlen volt Tommy tudtára adnom, hogy valaki, aki teljesen úgy néz ki, mint ő, éppen ránk céloz egy fegyverrel.
Minden lelki fájdalomtól mentesen állt némán, a haját az utca szélén álló lámpa világította meg.
Bosszútól ittas mosollyal húzta meg a ravaszt.
Az élénkvörös vér egy pillanat alatt borította be félelemtől vacogó testemet, de a golyó nem talált el. Őt találta el. Az én angyalomat.
Rám nézett könnyes szemeivel és azt mondta: „Ne hidd, hogy a fájdalomtól sírok. Ezek a boldogság könnyei. Bánom, hogy sosem mondhattam el, de nem halhatok meg úgy, hogy nem mondtam el, hogy mennyire szeretlek.” Sírva próbáltam elmondani, hogy nem fog meghalni és hogy, mennyire szeretem, de nem tudtam. Megszakadt a szívem.
Felébredtem. Nagyon rossz volt.
- Kettő Tommy. Az egyik megölte a másikat. Úristen! Felejtsd el! Ez hülyeség, ne is izgasd magad emiatt!
- Tudom, csak…
- Molly! Itt nincs semmi csak! Buta álom volt, biztos ki vagy merülve és csak azért. Amúgy is, hogy lehetne kettő belőle?
- Igazad van, ilyen pasiból csak egy lehet.
- Legalább rájöttél, hogy mennyire szereted.
- Jaj Nia! Sokra megyek vele…
- Első a felismerés. Második az orvoslás. Felejtsd el!- nevetett Nia.
- Nem fog menni.
- Akkor együtt kell élni vele.
- Hogyan költözzek hozzá?
-A „betegséggel”kell együtt élned. Azaz hívd át délutánra! Talán ráér.. és lehet,hogy ez a kezdete annak,amire te kis bolond egyből gondoltál,talán egyszer együtt is fogtok élni - miközben Nia ezeket mondta,Molly elpirult,hiszen megint (mint mindig)többet gondolt az adott mondatba,mint amilyen indíttatással azt barátnője útjára bocsájtotta.
- Úgysem ér rá.
- Akkor én.- Nia már meg is nyomta mobilján a „hívás” opciót.

  A hívás:
- Szia,Tommy!
- Szia,Nia! Mit szeretnél?
- Nagyon elfoglalt vagy?
- Most igen, de 3 körül ráérek.
- Nem lenne kedved átjönni kicsit? Mollynak szüksége van rád.
- Nekem is, szere… ööö -Tommy majdnem elszólta magát. - Szóval azt akarom kimekegni, hogy még lenne néhány tippem számára. Szeretnék segíteni neki.
- Gondoltam - kuncogott Nia.
- Sejtettem, hogy gondolod. Amúgy mi van a szerepeddel?
- Köszi, jól van a drága 7 mondatom.
- Lesz még több is! Ne add fel! Most mennem kell, hívnak.
- Köszi és bocsi a zavarásért.
- Ugyan! Szia!

Három előtt 3 perccel a csengő hangjára Nia nyitotta ki az ajtót.
- Helló! Már vártunk.
- Hol van Molly?
- Ne aggódj, itt van – és Nia bekísérte Tommyt, majd a szobájába ment. Azt mondta, hogy meg kell keresnie a telefontöltőjét.
Tíz perc múlva jött csak vissza, és azt mondta, hogy sajnálja, de el kell mennie, mert Eva nevezetű barátnője hívta, hogy nagyon maga alatt van.
Amikor ezt mesélte,Tommy és Molly tekintete összetalálkozott,hiszen egyikük sem tudott arról,hogy Niának lenne ilyen nevű barátnője. Valószínűbbnek tűnt, hogy azért megy el, hogy kettesben hagyja a barátait. Emellett szól az is, hogy ő hívta ide Tommyt.
- Akkor hát ketten maradtunk, ülj csak le!
- Nagyon kedves vagy, mint mindig és csinos is.- Ez volt az a mondat, amelytől mindketten kissé elpirultak, de Molly a lelke mélyén tudta, hogy mekkora szerencse,hogy hagyta rábeszélni magát erre az összeállításra.A fekete tüll szoknya és a pink színű felső ugyanis Nia ötlete volt. Molly egy klasszikus, fekete ruhát vett volna fel, ha barátnője nem erőlteti a kicsit merészebb és újszerűbb öltözéket. Milyen jó is, ha egy színésznő az ember lakótársa és legjobb barátja. Még ha nem is híres, de Nia már most egy igazi díva.
- Köszönöm. –mosolygott Molly.- Kérsz egy kis tejberizst?
- Tejberizst? Viccelsz? Imádom! A fahéjas a kedvencem, de minden ízben szeretem.
-A fahéjas? Valakinek nagy szerencséje van…
- Telepatikus képességeitek vannak.
- Csak nekem Tommy!Nia epreset szeretett volna..jó,hogy nem engedtem.
- Te vagy az angyalom, még ebben a ruhában is.
- Ezt hogy érted? Túl vad?
- Határozottan jól áll. Mintha egy rock díva lennél.
- Ezt majd akkor mondd, ha hallottál énekelni.
- Ne legyél kishitű! Különben is, elfelejtetted, hogy már hallottalak? Nagyon jól énekelsz.
- Köszönöm, majd kiderül.
- Az a lényeg, hogy engedd el magad, és ne gondolj arra, hogy mit nem tudsz, vagy, hogy hibázol-e. Ha látják, hogy a szívedet tárod eléjük, nyert ügyed lesz. El kell hinned, hogy tiéd a dal, amit énekelsz, ha bulizós, akkor mindent bele, és ha szenvedős, akkor halj meg közben! Gondolom ezt nélkülem is tudtad.
- Veled könnyebb.
- Tessék?- mosolyodott el Molly angyala, a lány pedig majdnem lenyelte a kanalat, amit a tejberizses tálkájában táncoltatott.
- Úgy értem, ha összefoglaljuk és mástól hallom, az erőt ad nekem. Főleg, ha tőled. Te mégis csak profi vagy.
- Profi. Csak éppen senki sem vesz figyelembe, a béremről pedig ne is beszéljünk.
- A béred ennél csak magasabb lehet, és különben sem a fizetésétől értékes egy ember. Sok ember álmainak a megvalósulásában veszel részt. Például Nia is miattad nem hagyott fel az egésszel. Tudja, hogy benned megbízhat, a gondjait és a munkaügyeit is rád bízhatja. Nekem már az is egy álom, hogy találkozhatok Susie-val. Ha rögtön kiesnék, akkor is: egy álom.
- Nekem pedig az a legnagyobb öröm, hogy olyan barátaim vannak, mint Nia és te. – Tommy lassan megölelte Mollyt. Az első olyan ölelés, ami egy bensőséges beszélgetést követett, mely csak kettejük között zajlott le.
Amikor felnéztek egymásra, ismét egymásra mosolyogtak. Talán ez lehetett a fizikai kivetülése annak a kölcsönös lelki folyamatnak, amely kezdetét vette.
- És melyik téma lesz az első?
- A rock.
- Ejj, imádom a rockot, de nem vagyok egy nagy tehetség.
- Pop-rock/glam-rock is lehet a dal.
- Egyből jobb a helyzet,Tommy. - Molly magában hozzá tette, hogy egy ilyen ölelés után annyira nem is ijedt meg a rock-számtól sem. - ezen el is mosolyodott.
Eközben Nia is hazaért és már bűntudata volt, hogy valamit megzavarhatott, hiszen Tommy szinte rögtön el is ment. Molly csak a részletek elmesélésével tudta megnyugtatni a kíváncsiskodó, jó szándékú barátnőjét.
A nagy traccsparti után egy kis tévézést követően álmosan zuhantak ágyba a lányok.

2011. december 14., szerda

12. A cikk

A kis madarak kora reggeli koncertjét kedden Molly lekéste, mivel 10 óra is elmúlt, mikor felébredt. Mikor látta maga mellett az aznapi újságot, kétségbeesetten pillantott az órára, s még kétségbeesettebb volt, mikor tudatosult benne, hogy túlságosan hosszú időre nyomta el az álom.
Rápillantott az újságra. A címlapon ki más lehetett volna, ha nem Lady GaGa.
Az emberek nagy része már torkig van a megbotránkoztató hölgyeménnyel, de Mollynak valahogy mindig is szimpatikusabbak voltak a hozzá hasonló örültek (például Madonna), mint az álszent sztárok. GaGa néha tényleg elveti a sulykot,de azt nem lehet mondani rá,hogy ne lenne egyedi vagy ne szeretné a lehető legjobban az általa szörnyecskéknek nevezett rajongóit. Egyébként is, azt lehet rá mondani, hogy őrült vagy közönséges, de azért tud énekelni és dalt írni.
A címlap után Molly a MusicLife nevezetű oldalra lapozott,mert tudta ,hogy ez a rovat foglalkozhat csak zenei hírekkel illetve zenészek életével.
A mai hír a 6. oldalon kivételesen nem egy szeletke volt a Lady botrányokkal teli színpadi világának,hanem egy emberi gesztus közvetítése,természetesen minden jó indulat nélkül:
A hírt végig olvasva Molly nem győzte összegezni gondolatait:
Miért nem lehet elhinni, hogy tényleg szereti a rajongóit?Miért ne kötődne hozzájuk,hiszen a szeretetükből merít erőt és ők inspirálják.
Mióta nevezzük pophercegnőcsének?Ő nem egy értelmetlen kislány,a dalainak üzenete van,sokak pedig jobban felmerik vállalni önmagukat,hiszen erőt merítenek. Nagy energiához jutnak, mikor beleszippantanak a Lady szabadságérzetébe, ami elárasztja a dalait.
Molly fejébe ekkor csodálatos gondolat ötlött: az Edge of glory tökéletes lenne a tehetségkutatóban, ami ezen a héten, szombaton lesz. Talán a „mai sláger” kategóriában.
Ez egy olyan dal, amit tökéletesen át tud érezni, amitől ő maga is mindig felszabadul, ha meghallja akár az első ütemeit.
Nyilván nem is szükséges kijelenteni,akkor is egyértelművé válik,hogy maximalizmusából faakadóan mivel töltötte el az egész keddet Molly.Az egyetlen kérdés:vajon Nia nem unt rá,hogy egész nap azt kellett hallgatnia,hogy Molly csak ezt a dalt hallgatta és énekelte…

2011. december 7., szerda

11.Beismerés beismerése

- Szia, ez gyors volt! Elfogytak a témák?
- Csak a végére szaporodtak meg igazán.
- Akkor miért nem maradtál még? A gyakorlást későbbre is hagyhatod.
- Tudom, ha későbbre hagyom, sőt ha nem is gyakorlok, akkor is továbbjutok-emelte fel a hangját Molly. Mindig ezt tette, amikor valamitől bosszús volt. Ez volt a jele annak, hogy elméjét egyetlen gondolat járja át: miként a szú rágja járatát a fába, úgy Molly elméjét a bizonyítási vágy próbálja felőrölni. Valamiképp természetes is ez a folyamat, hiszen ha valakit szembesítenek állítólagos gyengeségével, két dolog történhet: vagy talpra áll és megmutatja, hogy erős, akár csupán csak dacból is, vagy egyértelműen igazolja gyengeségét azzal, hogy feladja a küzdelmet.
- Nem is jutott eszembe, hogy nem! Mi ez a hangnem? –Molly nem értette, hogy miért lehet valaki feszült, aki sok idő után találkozhat egy régi kedves barátjával.
- Bocsi, nem veled van a baj.
- Akkor.
- Cynthia felidegesített.
- El szeretnéd mesélni? – ajánlotta fel lelki pásztorkodását Nia.
- Hagylak inkább, látom, hogy szöveget tanulsz. –Molly ezen mondata nem hangzott őszintén, mivel nem tudta palástolni, hogy mennyire szeretné kiönteni a lelkét.
- Szöveget? Tanulok? Inkább csak nézegetem a többiekét.7 mondatom van. Rohadt 7 mondat. – mondta ironikusan Nia és letette a szövegkönyvet.
- Majd ha bejutunk Susie Heart videójába, és sikerre visszük, akkor utána rögtön főszerepeket fogsz játszani.
- Ennyire biztos vagy ebben?
- Muszáj lesz. Cynthia meg fogja tudni, hogy mi van akkor, ha Molly Starfish elhatároz valamit. Az arcátlan nem volt rest büszkélkedni, hogy feleannyi idős, mint a gazdag férje. És ez még mind semmi. Elmesélte, hogy Jenny G.Low el akarta csábítani Tommyt,aki egy állítólagos pályakezdő énekesnő miatt nem ment bele.
- Azaz miattad,Molly!De ez miatt miért vagy szomorú?Örülnöd kéne,nem?
- Ez még mindig nem minden. Cynthia szerint Tommy egy idióta, hogy visszautasította Jennyt. Erre megvédtem és azt mondta, hogy együtt élhetek becsületben és szegénységben azzal a szerencsétlennel.
- Úristen! Erre mit mondtál?
-  Azt, hogy ha nem is lesz sosem gazdag és híres-amit nem hiszek, mivel szorgalmas és becsületes-akkor is értékes ember, akinek vannak elvei, nem úgy, mint Cynthiának. És otthagytam őt.
- Tehát beismerted előtte, hogy szereted Tommyt.- célozgatott Nia.
- Nem. - próbálta palástolni Molly, azt, amit már úgy is tudott a barátnő.
- Molly!
- Úgy is gondolta volna.
- Szóval szereted?
- Nem az, hogy szeretem, de tudod…
- Mit tudok? –tettetett értetlenkedést Nia.
- Hogy ő tényleg ideális számomra. Nagyon komoly, mégis szórakoztató és kedves is.
- És imád téged.
- Ha nem is imád még, majd fog.
-Molly, milyen kis határozott lettél!
- Nem engedhetem el. Sosem fogok találni valakit, aki ilyen, mint ő. Emberként is szeretni lehet, fel lehet nézni rá. Kell ennél több, Nia?
- Nincs ennél több. Most már azért nem ártana gyakorolnunk. – keltette fel Molly figyelmét.
- Igaz.

2011. december 2., péntek

10.Cynthia

A vasárnapi nap gyakorlással telt: Molly minden olyan dalt elénekelt, ami szóba jöhetett lehetséges választásként a versenyre. Természetesen a Sleepwalkert is elénekelte.
Most a hangjában valami különös szín volt felfedezhető, mintha a lágy tavaszi szellő rezegtetné meg egy földre tévedt angyal hárfáját. A földön túli varázslat bizonyára Tommynak köszönhető, hiszen Molly jó érzéssel gondolt vissza arra a napra, mikor legutóbb előadta ezt a dalt, mikor Tommy megjegyezte, hogy olyan hitelesre sikeredett, hogy elhitte, hogy neki szól. Molly maga előtt látta saját arcát, hiszen képzeletében él, hogy milyen mosoly ülhetett ki kipirosodott arcára, mikor arra gondolt, hogy mennyire komikus: Tommy jól ráérzett, valóban csak neki szólt az a dal. Akkor csak Tommy volt és ő. Rajtuk kívül csak az édes dallam, ami szívűket összefonta. Egyetlen kérdést tehetünk fel, azt, amit Molly és Tommy is feltesz magában, anélkül, hogy biztosan tudná, hogy a másik is így tesz: vajon ez a kötelék mennyire erős?
A nap végén egy forró kakaó elfogyasztása után fáradtan zuhant az ágyba a lány.
Az éjszakát nyugodtan átaludta, így hétfőn frissen és üdén kelhetett.
A reggelijét tejözönben andalgó csokoládés gabonapehely alkotta.
A kiegyensúlyozott reggelit egy gyors tussolás követte, majd öltözködés. Molly egy csillogó piros felsőt vett fel sötét színű farmerjához és próbált minél gyorsabban elkészülni, hiszen Cynthia Gates hívta őt kávézni. Cynthia és ő egy közös ismerősük, Liam Bryne kapcsán lettek barátok. Cynthia újságíróként dolgozik egy pletykalapnál…
Molly buszra pattant és fél óra múlva már a megbeszélt helyen volt, mikor látta belépni régi barátnőjét. A fiatal nő rövid barna ruhát viselt, zöld harisnyával. Mikor leült Mollyanak minden gonoszság nélkül egy kivi jutott eszébe, ahogy figyelmes lett az érdekes színkombinációjú ruha alól lágyan megvillanó combokra.
- Milyen korán megérkeztél, Molly! Nagyon megvárattalak?- bújt oda Cynthia a lányhoz, hogy puszival üdvözöljék egymást.
- Egyáltalán nem. Most jöttem csak. Hogy vagy?
- Nagyon fáradt vagyok. Folyton dolgozom. – Sóhajtott Cynthia.
- Ne panaszkodj, legalább sikeres vagy és nem otthon lopod a napot, mint én.
- Miért, Molly, drága? Nem tudsz elhelyezkedni?
- Talán nemsokára, ha az ég is úgy akarja majd. - Mire ezt Molly kimondta, már hangzott is egy férfi öblös hangján a kérdés, hogy mit innának. Mindkettőjüknek a Cok sekerli-re esett a választásuk, ami nagyon sok cukorral készített török kávéital.
- És mi lesz a dolgod?- kíváncsiskodott a szőkésbarna hajú régi barát.
- Ha minden jól megy, meg fogod tudni, de még korai lenne beszélnem róla. Úgy tűnik, hogy egy lépést tehetek előre az álmaim megvalósulása érdekében.
- Csak nem szupersztár leszel és rólad kell majd pletykákat írnom? – kérdezte Gates kisasszony anélkül, hogy esélyt látna erre (mindez a hanghordozásából kideríthető volt.)
Molly itala majdnem tévútra tért, hiszen erre a mondatra számított legkevésbé. Végül elpirulva válaszolt a kérdésre:
- Susie Heart vokalistát keres és egy barátomnak,Tommynak köszönhetően indulni fogok azon a versenyen,aminek a két győztese lehet  vokalista az új turnén.
- Susie Heart? Ő igazi sztár. Nem izgulsz? Mit fogsz énekelni? Ki az a Tommy?
- Ennyi kérdést… szóval… nagyon izgulok, persze. Fogalmam sincs, hogy mit fogok énekelni, csak egy dalban vagyok biztos. Adam Lambert egyik dalát fogom énekelni. Tommy pedig Nia munkatársa, ő intézi az ügyeit. Már igazi barátok lettünk.
- Barátok? Hogy állsz egyébként a pasikkal?
- Nincs senkim. Nem találtam meg az igazit, azt hiszem. Neked van valakid?
- Már férjnél vagyok.1 éve.
- Mesélj valamit a férjedről! Hogy ismerkedtetek meg?
- Gustavo és én már régóta ismertük egymást. Ő volt a nagybátyám, Neil legjobb barátja.
- A nagybátyád barátja?
- Gustavo és köztem 28 év van. Pont fele annyi idős vagyok, mint ő.
- Hát erre nem számítottam, de azt mondják, a szerelemben nem számít a kor.
- Tudod,Gustavo nagyon segített nekem. Nélküle sosem lehettem volna CelebStories írója. Nagyon sokat lendített a karrieremen és mindig nagyon jó volt hozzám. Mindig a legjobbat akarja nekem. - bizonygatta Cynthia azt, amit még ő sem hisz el: hogy szereti a férjét.
- Szóval, akkor szerelmes vagy.
- Nagyon szeretem a férjemet. - Molly nem tudta nem észrevenni, hogy barátnője szereti ugyan, de bizonyára egy pillanatra sem volt sosem szerelmes a z apja korú férfibe.
- Mit mondtál, mi is Tommy foglalkozása?
- Menedzser.
- Csaknem a LifeWork-nél?
- De igen. Honnan tudod? Ismered? – tette fel a nem meglepő kérdést Molly.
- Nem, csak Jenny G.Low mesélt róla. – mondta kissé zavartan Cynthia.
- Nagyon sokat áradozott róla?
- Eleinte igen, de miután megtudta, hogy nincs nála esélye, mert egy pályakezdő énekesnő tetszik neki és azt sem engedte, hogy megcsókolja. Hát Jenny azóta utálja őt.
Képzeld, el: ki mondana nemet Jenny G.Low-nak, ha tálcán kínálná magát?
- Miért vagy ennyire oda érte? Sosem volt több mint hidrogénezett hajkoronával díszített, két mellből álló ostoba liba. – Molly talán magára ismert: lehet, hogy miatta nem érdekli Tommyt Jenny?
- Azért valljuk be: Jenny jól néz ki és pénze is van.
- Neked más nem is számít?
- Szerintem mindenki örülne, ha jó alakja, és vastag pénztárcája lenne, még te is,Molly!
- Nem mondom, hogy nincs szükség pénzre, de korántsem a legfontosabb dolog a világon.
- Minden könnyebb, ha nem kell szűkölködnöd.
- Néha nem a legegyszerűbb dolog a legjobb. Tudod,Cynthia,néha örömet okoz,ha valamit véghezviszel,még ha nehéz is. Néha örömet okoz, ha valamit önállóan csinálsz, mert akkor az utána a tiéd.
- Miért szenvedjek én, ha szenvedhet más is? Miért erőltessem meg magam feleslegesen?
- Az álmaidért.
- Minden álmom teljesült: fiatal, sikeres és gazdag feleség vagyok.
- A férjed nélkül sehol sem lennél talán.
- Ezzel a csóró Tommyval te sem leszel sehol!-Emelte fel a hangját Cynthia.
- Az a csóró egy becsületese ember, tele álmokkal, amiért küzd. Nem mellesleg pedig jóképű és fiatal. Egyszer pedig nagyon jó élete lesz, mert ő igazán megérdemli. - Molly ezzel elviharzott és megvárta a következő buszt a megállóban. A 5665-ös járaton Molly próbálta feldolgozni a történteket, azonban még haza érve is a hatásuk alatt állt, amit Nia természetesen észre is vett. Mert Nia barát. Értékekkel. Elvekkel. Cynthia valószínűleg sosem lesz olyan, mint ő. Egyáltalán hogy lehetett őt is barátnak nevezni?
Molly mentségére szóljon, hogy Cynthia régebben nem ilyen volt.