27.Karácsony másnapja

A hópelyhek karácsony másnapjának reggelén elfelejtettek az égből alá hullni. A táj ugyan hatalmas fehérségként hirdette a telet, de a tündérek nem bocsájtották a földre újabb fagyos kristály csókjaikat,talán még mindig az igazak álmát aludták egy – egy lágyan ringó felhő fénylő puhaságán.

Tommy már fent volt és csendben nézte az angyalian alvó Mollyt.

A fiúban most kezdett tudatosulni, hogy azzal az emberrel oszthatja meg életét, aki valóban önzetlenül szereti. Annyira ellentétesnek látta az édesanyjával és a Mollyval való kapcsolatot, hogy iszonyodott a gondolattól, hogy egy fedél alatt tartózkodjon az anyjával, viszont legszívesebben el sem engedte volna Molly kezét.

Másrészről rossz érzés fogta el, ha arra gondolt, hogy ha Molly és Nia lakásában marad, akkor gyakorlatilag az egész karácsonyt a nővérétől külön tölti.

Tommy sokkal tisztábban látott annál, mint hogy elhiggye, hogy az édesanyja valóban őszintén érdeklődik iránta és Lina iránt, aki érthetetlen módon részt is vesz az egész színjátékban.

Molly még aludt, de úgy fordult még inkább balra a tágas franciaágyban, hogy még közelebb került Tommyhoz.

A lány arcát kissé betakarta göndör vörös haja.

Tommy keze lassan közelített a lány felé, majd egy határozott, de mégis valamiféle gyengédséget rejtő mozdulattal igyekezett a hajtincset eltűrni.

Bármennyire is finom volt a mozdulat, Molly felébredt.

-  Oh, felébresztettelek. Ne haragudj! A hajad az arcodba lógott és csak arrébb szerettem volna tűrni. - mondta Tommy.

- Sikerült is eltűrnöd. Már elég is volt az alvásból. Te mióta vagy fent?

- Majdnem egy órája. – válaszolt szűkszavúan Tommy.

- Az édesanyád felbukkanása miatt nem tudsz aludni? –tapintott a lényegre Molly.

- Nem tudok egy szobában lenni vele. Nem megy.

- Nia is komolyan gondolta ám, hogy addig maradsz, amíg csak szeretnél. –utalt Molly arra, hogy Tommynak nem muszáj egy helyen tartózkodnia az anyjával.

- Tudom, ő jó barát. Csak még soha nem volt olyan, hogy a karácsonyt a nővéremtől külön töltöttem volna. –mondta Tommy, kissé tartva attól, hogy egy 27 éves férfitől ez esetleg túlérzelgősnek hangzik.

- Szerintem erősebb a testvéri szeretet benned, mint a megvetés anyukád felé. Délután meg haza is megy. - bíztatta a barátját Molly. - Próbáld meg elviselni! Lina miatt legalább.

- Igazad van. Viszont te gyere velem, kérlek!

- Biztos ezt szeretnéd? –Molly nem értette, hogy vajon mi szerepe lehet az ügyben.

- Ha te ott vagy, az megkönnyíti a helyzetemet.

- Jól van, Tommy. Most viszont keljünk fel, nem? Éhes vagyok.

- Rendben- egyezett bele a fiú.

Molly a fürdőszobába ment, majd húsz perc múlva már felöltözve tért vissza a szobájába, ahol Tommy még mindig csak feküdt az ágyon.

- Lustaság, te jössz! Irány a fürdőszoba!–mondta Molly.

- Megyek is. - egyezett bele Tommy, majd mikor elment Molly mellett, megfogta a lány kezét és megdicsérte a külsejét. Molly arcon puszilta.

Tíz perc elég volt a testi-lelki felüdüléshez a fiúnak, majd az asztalhoz ült Molly mellé.

Nia még nem volt fent, úgyhogy a fiatal pár nekilátott a reggeli megteremtéséhez.

Tommy lement a sarki pékségbe, ami még ilyenkor, karácsony másnapján is nyitva volt, hiszen a középkorú nőnek, akié volt a hely, nem volt családja.

Sarah Foster arra szentelte még az ünnepnapokat is, hogy vásárlói langyos péksüteményekkel tegyék szebbé a napjaikat.

Molly már elkészítette a forró kakaót, ami már csészékben gőzölgött, mikor Tommy belépett az ajtón:

- Túrós buktákat vettem. Remélem, ízleni fog.

- Biztos vagyok benne. Főztem kakaót. – mondta Molly.

- Gondold el, hogy egyszer ezt élesben csináljuk majd.

- Most csak játékból gondoskodtunk reggeliről? – viccelődött Molly.

Tommy elmosolyodott és így szólt:

- Arról beszélek, hogy egyszer majd, a jövőben, te és én a házunkban együtt fogunk sürögni-forogni, hogy ne haljanak éhen a gyerekek. –mondta Tommy.

- Nem vagy tipikus férfi. –jelentette ki Molly.

- Miért? –kérdezte Tommy.

-A férfiak általában kerülik a jövő tervezgetését. Főleg ilyen rövid idő után.

- Miért ne gondolnék rá? Ha meg lesz a megfelelő hátterem, és még mindig el tudsz majd viselni, akkor úgyis feleségül veszlek.

Molly úgy érezte, hogy ez nem csak levegő beszélés és ideje lenne neki is kifejeznie, hogy ő is komolyan gondolja a kapcsolatukat.

- Amikor ilyeneket mondasz, mindig elhiszem, hogy így is lesz. Azon felül, hogy elhiszem, el is képzelem és már alig várom. Biztos vagyok benne, hogy jól megleszünk. Örökké.

Molly szavaira Tommy egy szerelmes csókkal válaszolt.

Nia éppen ekkor lépett a konyha területére és már is csipkelődni kezdte a fiatal párt:

-A gerlepár továbbra sem távolít egymás mellől. A rózsaszín, csillogós felhők között alig lehet lélegezni, a szerelem elfojtja az egész várost.

- Ne gúnyolódj! Inkább örülj, hogy azonnal reggelizhetsz! – szólt határozottan Molly a barátnőjéhez.

- Én hoztam a buktákat, úgy gyúnyoskodj! - mondta Tommy.

- Tudjátok, hogy csak viccelődök. Örülök nektek. – mondta Nia.

- Akkor együnk, szerintem! – állt elő az ötlettel Molly, akinek már kopogott a szeme az éhségtől.

A bukták még langyosak voltak. Mazsolaszemek sokasságát fedezte fel a nyelvet melegen körülölelő túróban Tommy, aki elmondása szerint sosem evett ennél finomabb túrós táskát.

Reggeli után kicsit rendet tettek a lányok Tommy segítségével, majd Molly kicsábította Tommyt az udvarra, ahol egy padról lesöpörték a havat és leültek rá.

- Kérdezhetek valamit? – kezdte félénk hangon Molly.

Tommy bólogatott.

Molly nem tudta eldönteni, hogy jól teszi-e, de végül erőt vett magán és megkérdezte azt, ami már egy rövid ideje foglalkoztatta:

- Őt jobban szeretted, mint engem?

Tommy tudta, hogy Daisy - ről van szó. Egy apró ránc képződött a homlokán. A földre nézett, majd Mollyra.

-  Nem. Nagyon szerettem, de őt csak szerettem. Ráadásul ő előbb belém szeretett, aztán lassacskán én is megszerettem. Fiatal voltam és örültem, hogy szeret valaki olyan, mint ő. Nem is tudtam igazán, hogy milyen az igazi szerelem. Amikor kiderült, hogy Daisy beteg, nagyon féltettem őt, de akkor már nem volt semmi sem olyan, mint az elején. Talán az már csak barátság volt és sajnálat a részemről.

Sokat veszekedtünk a családja miatt, akik egy gazdag fiút szántak neki.

Daisy igazából nem küzdött a kapcsolatunkért. Sosem volt elég bátor, hogy egyenesen megmondja az anyjának, hogy ő csak engem szeret. Inkább próbált távol tartani engem a családjától

Hozzád jobban kötődöm. Benned van valami, ami benne nem volt meg.

Nem volt elég kitartó semmiben sem, de tudom, hogy te az vagy. Én is ilyen vagyok. Ha elégedettek és boldogok akarunk lenni, akkor küzdenünk kell. Az angol születésű amerikai írónőt, Sheila Graham-et idézve:

“Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel.”

- Te tényleg tökéletes vagy. Még idézni is tudsz. – esett ámulatba Molly.

-A suliban azt hitték, hogy meleg vagyok, mert szerettem az irodalmat is. – nevetett Tommy.

- Szóval nem voltak oda érted a lányok?

- Nem igazán. Én voltam nekik a „fura meleg fiú”. Pedig nem voltam sem fura, sem meleg, csak egyszerűen tudtam azt, hogy tanulás nélkül sosem török ki a szegénységből.

A lakást az apám, Lina és én nagy nehézségek árán tettük ilyenné, mint amilyen most. Én a házon munkálkodtam apámmal, miközben az osztálytársaim állandóan italra költötték a szüleik pénzét, hogy féktelenül bulizhassanak. Nem is gondoltak arra, hogy attól nem lesznek jobbak a másiktól, mert ők gazdagok. – vallott őszintén fiatalkoráról a fiú.

- Inkább legyen valaki olyan szorgos, mint te, mint hogy egy gazdagságba született semmit érő. Ha sosem leszünk gazadagok, az sem érdekel.

- Tudom, Molly, de minden lehetőt megteszek, hogy boldogan éljünk együtt és mindenünk meglegyen. –fejezte ki Tommy, hogy a kitartása sosem fog elszállni.

- Nekem már most megvan mindenem és éppen mellettem ül. – vigyorgott Molly.

Tommy megfogta a kezét, Molly pedig megsimogatta az arcát, majd a vállára borult.

Csendben maradtak. Vétek lett volna elrontani bármely szóval is a pillanatot, különösképpen amiatt, hogy a legszebb szó kimondása felesleges volt, körüllengte őket, beleolvadva a kissé hideg légáramlatba.

Nia kiabált ki az ablakon és ebédelni hívta barátait.

A fiatal párt szépen megterített asztalon egy hatalmas pulyka várta, mely mozarellával és gombával volt megtöltve.

A kiadós ebéd elfogyasztása után az előző napi sütikből is mindenki megevett egy-egy szeletet.

Lassan ideje volt elindulni a Walsh - házba. Molly gyorsan elkészült és máris elindultak.

Tommy a rá jellemző módon, nagyon szépen vezetett. Molly bekapcsolta a rádiót.

Katy Perry E.T című dala szólt éppen.

- Tudtad, hogy Lukasz Gottwald és Max Martin és Dr.Luke is besegített ennél a dalnál? –kérdezte Molly.

- Nem. –vallotta be Tommy.

- Olyan kevesen ismerik el a háttérben dolgozókat, pedig sok múlik rajtuk.

- Tudom,Mollly.           

- Persze, te ezt meg is tapasztalod nap, mint nap.

- Hát igen, de ez már csak ilyen. Azért a kliensek elég hálásak szoktak lenni általában. –találta meg a pozitívumot Tommy.

Közben a rádió Ed Sheeran Lego House című dalára váltott.

- Tudtad, hogy vörös a haja és 1991-ben született?

- Miket nem tudsz, te! –lepődött meg Tommy a lány nagymértékű jártasságában a zenei életet illetően.

- Érdekel a téma. – mosolygott Molly.

- Nem sokára majd rólad is mindent tudni akarnak az emberek.

- Vagy nem – nevetett Molly.

- Miért nem bízol jobban magadban? –kérdezte komolyan a fiú.

- Én bízom magamban, csak ezt nem tudom, hogy mások hogyan állnak az én szereplésemhez.

- Reménytelen dolog elhitetni veled, hogy az emberek szeretik, ha énekelsz?

- Hiszem, ha látom. – vágott vissza a lány.

- Majd meglátod, hogy meglátjuk! Lassan odaérünk. Mármint a házhoz. Semmi kedvem hozzá.

- Melletted leszek, és majd oldom a hangulatot, nem lesz semmi baj! – biztatgatta Molly, aztán kiszálltak a kocsiból és a lakásba mentek.

Tommy kinyitotta az ajtót és a nappaliba kísérte a barátnőjét.

Lina és az édesanyja, Margaret éppen egy torta előtt ültek.

 

Mindenki üdvözölt mindenkit, Tommy bemutatta a barátnőjét az édesanyjának.

Margaret nyájas szavakkal szólt a fiához:

- Örülök, hogy ilyen rendes lány a barátnőd. Lina sokat mesélt róla.

- Én is örülök. Molly biztosan rendes anya is lesz – célzott Tommy arra, hogy az édesanyja elhagyta őket.

- Egy rendes férfi mellett nem nehéz annak lenni. – vágott vissza az anya.

- Szóval az apánk miatt hagytál el minket? – kérdezte Tommy.

- Tommy,kérlek – szólt Lina az öccsére.

- Ne hallgattass el engem! Tudni akarom, hogy miért nem kellettünk neki. Mi volt fontosabb a gyerekeinél és miért nem érdekeltük. –fakadt ki Tommy.

- Kisfiam! Ne mondd ezt! Nem volt egy nap sem az életemben, hogy ne gondoltam volna rád és a nővéredre. – mondta Margaret.

- Akkor miért csak most kerestél meg minket? –kérdezte Tommy.

- Már nagyok vagytok és most már biztosan megértitek, hogy miért mentem el annak idején.

- Halljuk csak! – emelte fel a hangját Tommy.

- Kiskorotokban egész nap mellettetek voltam. Ha betegek voltatok, én virrasztottam mellettetek. Egész nap sürögtem - forogtam. Aztán, amikor iskolások lettetek elmentem ugyebár dolgozni, amikor délután hazamentem tanultam veletek és vezettem a háztartást közben. Elfáradtam.

Az édesapátokat alig láttam, semmiben nem segített. Folyton az irodában ült. – mondta az anya.

- Mert azt akarta, hogy semmiben sem szenvedjünk hiányt. – mondta Lina.

- De akkor sem normális, hogy egy férj és feleség alig találkoznak. Elhidegültünk egymástól.

- Viszont mással összemelegedtél. - mondta Tommy. Molly ránézett a fiúra, de egyáltalán nem rosszallóan. Tudta, hogy hasonló helyzetben ő is olyan lenne, mint amilyen Tommy.

- Joseph törődött velem. Rájöttem, hogy az pátokkal sosem lesz semmi sem a régi. Adtam hát egy új esélyt magamnak. – mondta teljes nyugodtsággal Margaret.

- Tudod, ezzel nem is lenne semmi baj. A kérdés az, hogy rólunk miért mondtál le? – várt az igazságra a fiú.

- Tommy, nem olyan egyszerű ez a történet, mint ahogyan azt te gondolod. – mentegetőzött az anya.

- Talán ha elmesélnéd, megértenénk! – szólt közbe Lina.

- Rendben. Hallgassatok végig és ne szóljatok közbe, kérlek! Az apátok rettentő féltékeny ember volt, annak ellenére, hogy a házasságunk utolsó két évében egyszer sem mondta, hogy szeret.

Megtalált nálam egy telefonszámot. Egy általános iskolás osztálytársamé volt. Veszekedtünk és végül megütött. Úgy éreztem, hogy nincs maradásom olyan ember mellett, aki képes lenne megverni. Főleg, hogy tudtam, hogy Joseph szeret, és sosem hanyagolna el vagy bántana engem.

Elmentem hát itthonról, Joseph pedig befogadott.

Apátok is ismerte őt és aztán megtudta a dolgot. Azt mondta, hogy többet a közeletekbe sem mehetek. - mondta Margaret.

- Hihetetlen. Nem tudom apánkról elképzelni – mondta Lina.

- Pedig így volt, lányom! – válaszolta az anya.

- Tegyük fel, hogy így volt. Miért nem fordultál a bírósághoz? – kérdezte Tommy.

- Féltem apátoktól.

- Tegyük fel, hogy volt okod félni tőle, ezért nem tettél semmit, amíg gyerekek voltunk. Miért nem kerestél minket, amikor nagykorúak lettünk?- forszírozta az esetet Tommy. Molly eközben megsimogatta szerelme kezét. A lány tudta, hogy semmiképp sem kaphat Tommy olyan választ az édesanyjától, ami miatt elfogadható lenne, hogy eldobta magától a 10 éves Tommyt és az alig 12 esztendős Linát.

- Féltem, hogy hogyan fogtok reagálni.

- És most nem félsz? – kérdezte Tommy.

- Szükségem van rátok. Nem akarok több karácsonyt nélkületek. – mondta az anya.

- Vágjuk fel a tortát! – ajánlotta Lina.

- Gyönyörű szép. – mondta Molly.

- Anya vette. – mondta Lina.

- Remélem, hogy finom is – mondta Margaret.

- Máris hozok innivalót – és Lina egy tálcával a kezében tért vissza.

- Mesélj magadról, Molly! Mivel foglalkozol? Nagyon ismerős vagy nekem. – kérdezte Margaret.

- A tehetségkutatóban szerepelek. –válaszolta Molly.

- Amelyikben Susie Heart vokalistákat keres –egészítette ki Tommy a barátnőjét.

- Te énekelted a The winner takes it all-t, ugye?

- Igen, asszonyom. –válaszolt egy mosoly keretében Molly.

- Nagyon szép volt és hiteles is. –dicsérte a lányt Margaret.

- Köszönöm szépen.

Tommy nekilátott a torta felvágásának.

Mindenkinek ízlett a sütemény.

Egyszer csak telefoncsörgés hallatszott az egyik belső szobából.

- Oh, ez az enyém lesz, már is jövök. – mondta Margaret.

A nő a szobába sietett. Azt hitte, hogy becsukódott a szobaajtó, de valójában már rég elromlott és kinyílt a nő után.

Ennek az ajtónak köszönhetően egyértelművé vált, hogy tizenhét év után miért tért vissza Margaret a gyerekeihez.

A telefoncsörgés után két percig semmi sem hallatszott, aztán jól hallhatóan Margaret azt mondta:

 „Dehogy mondtam el. Nem állhatok azzal elő, hogy kell valamelyikük veséje. Szép lassan úgyis megszerzem majd.”

Amikor kijött a szobából, Lina már az ajtó előtt állt és halkan azt mondta:

- Most.

- Most? Mit szeretnél mondani? – Margaret nem értette, hogy a lánya miről beszél.   

- Most takarodj innen és soha vissza se gyere! –mondta határozottan Lina.

- Na, de kislányom –kezdett volna mentegetőzésbe Margaret.

- Te nem minket akarsz, csak egy vesét. Ugyanúgy nem számítunk neked, ahogy eddig sem. – kiabált Lina.

- Látod, már, hogy sosem fog megváltozni? De az én vesémet nem kapja meg, az biztos – jelentette ki Tommy.

- Bármikor meghalhatok. Az anyátok vagyok, én hoztalak titeket a világra, segítenetek kell.

- Pakold össze a cuccaidat – mondta Lina.

A nő ezt meg is tette, majd ismét magyarázkodásba kezdett volna, ha hagyják szóhoz jutni.

- Kifelé! –mondta Tommy.

A Walsh - testvérek édesanyja a kijárat felé vette az irányt, majd az ajtóban azt mondta:

- Meg fogjátok bánni, de akkor már késő lesz. Túl késő.

Margaret becsapta maga mögött az ajtót.

- Ne haragudj, hogy nem hittem neked – fordult Tommyhoz a nővére.

- Ugyan! Nem tudhattad. – mondta Tommy.

- Hogy hihettem, hogy tényleg mi hiányzunk neki? –okolta magát Lina.

- Természetes, hogy azt remélted, hogy édesanyátok megjelenésével kicsit visszakaphatjátok a gyermekkorotokat, amid addig volt, amíg el nem ment Margaret asszony a háztól. –adta a lány tudtára Molly, hogy megérti őt.

- Inkább neked és Niának kellett volna itt lennetek, mint neki. – ismerte be Lina.

- Felejtsük el az egészet, ne legyen rossz kedvünk emiatt. –mondta Molly.

- Nektek jól telt a tegnap délután és a mai nap? – kérdezte Lina.

- Igen, minden rendben volt. - mondta Tommy.

- Annyira szépek vagytok együtt. Jó rátok nézni. – mondta őszintén Lina.

- Köszönjük szépen. –vigyorgott Molly fülig érő mosollyal.

- Nem ülünk a kanapéra? Az kényelmesebb – ajánlotta fel Tommy.

Lina igazat adott neki és mindhárman helyet foglaltak a kanapén. Tommy átkarolta Mollyt és elkezdte mesélni, hogy mivel töltötték az időt Mollyéknál.

A beszélgetésre csak kissé nyomta rá a hangulatát a családi dráma.

Mollynak ideje volt hazamennie, Tommy pedig felajánlotta, hogy hazaviszi.

Molly kitalálta, hogy menjenek gyalog, hogy a friss levegőn kéz a kézben sétáljanak. Természetesen Tommy nem tudott nemet mondani.

Sejtette, hogy Molly jobb kedvre akarja deríteni és Margaret - ről lesz.

Tommy jól sejtette:

- Ugye ha valaki erről a karácsonyról fog beszélni, neked nem ez a dolog fog eszedbe jutni? – kérdezte Molly.

- Nem elsősorban ez a dolog. Inkább az angyalka, aki a karjaimban aludt.

- Te örök romantikus! – simogatta mega fiú arcát bohókásan Molly.

- Megcsókolhatlak?

Molly nem válaszolt, csak bólintott.

Tommy hozzá lépett, Molly a vállára tette a kezét és a lámpafény alatt a szikrázó hóesésben megszűnt a világ a két szerető szív számára.

- Minden rendben lesz! –mondta Molly. - Tudom, hogy rossz érzés lehet neked, hogy megint csalódtál az édesanyádban, de jobb, hogy most derült ki.

- Tudom. Hogy lehet ilyen velünk?

- Nem tudom, Tommy. Nem tudom. De én itt vagyok veled és mindig melletted leszek. - mondta Molly és szájon puszilta a fiút.

- Annyira szerettem volna, ha négyesben töltjük a karácsonyt. Az, hogy anyám megjelent csak tönkretette a hangulatot. Ne haragudj! – mondta Tommy.

- Nekem akkor is örök emlék lesz, mert ez volt az első karácsonyom veled.

- Vajon mivel érdemeltelek ki? – vigyorgott Tommy.

- A szíveddel. - válaszolta Molly.

- Tudod, ez is hiányozhatott Daisyből.

- Micsoda? – vált kíváncsivá Molly.

- Együtt érzett velem, ha panaszkodtam, de sosem tudott jobb kedvre deríteni. Neked még ez is sikerül. Hihetetlen vagy. Bizonyára te vagy a kárpótlás, amiért az anyám egy boszorka. – mondta őszintén Tommy.

Molly elnevette magát:

- De a torta legalább finom volt.

- Nekem a ti sütitek jobban tetszett. Abban két szív és két lélek volt, anyáméban meg csak a cukrász kreativitása. Semmi más. - árnyalta Tommy a barátnője kijelentését.

Már sötét fátyol ereszkedett alá az égből és lágyan olvadt az atmoszférába.

Lassacskán Mollyék házához ért a pár.

Még egyszer megcsókolták egymást és jó éjszakát kívántak egymásnak.

A búcsút követően vajon gondolták-e, hogy mindkettejük fejében egy dolog jár?

Mert mindketten tudni vélték, hogy holnap ugyan már nem a szeretet ünnepe lesz, csak egy átlagos nap, mégis több szeretet lehet benne, mint ebben a két napban, amit Tommy édesanyja kétszínű számításokkal húzott át.

Mert, ahogy a dalban is van:

 „It’s a new dawn

  It’s a new day

  It’s a new life

  For me”